2011. november 21., hétfő

Beindult a Fantasia-m :)

Megérkezett nemrégiben a várva várt rokkám .Kissé türelmetlen lévén összeraktam és nekiláttam fonni , s festés egy hetet váratott magára .
Gyakorlásképpen először szalaggyapjúval próbálkoztam és pár óra után már nem szakadt el olyan hamar a szál .Utána előszedtem egy kis előfonalat .No azzal megkínlódtam , folyton szétszakadt , kiszaladt a kezemből .Addig próbálkoztam , míg végül egészen fonalszerű lett .
Aztán nagy bátran megkerestem a régebben festett színes előfonalat és nekiláttam .Ilyen lett :


400 m egyágú fonal lett az eredmény , s készül már belőle egy nyakmelegítő .

Izgatta a fantáziámat a színes szalaggyapjú és festettem egy keveset .
Vékonyra fontam , s ki akartam próbálni a cérnázást .Kicsit félreértettem a módját és a szalaggyapjút kettévettem , egyik felét balra , a másikat jobbra fontam és jobbra összecérnáztam .:)Kitaláltam a buklét .:)))

200 m körül van a végeredmény .Azóta már tudom mit rontottam el és dolgozom az ügyön .Előszedtem egy másik régebbi előfonalat és igyekszem szép vékonyra fonni .
A hétvégén vásárban voltunk és készültem néhány selyemsállal és fonallal .Párat meg tudok mutatni , de a sálak nagyrészt elfogytak .




No megyek fonni !:)

13 megjegyzés:

Mázsa Viki írta...

Jóóóók lettek. :) Nekem is ma jött fél kg natúr pihe-puha gyapjúm, megyek is festeni! :)

bucilla írta...

Huhh:)ez aztán a nyálcsorgató poszt, nagyon szépségeseket fontál, és festettél mostanában:)

KicsiKató írta...

Vééééégre:)))

Melyik tárcsán fonod a vékonyabbat? Én a közepes tárcsa vastagabbik felén próbálkoztam, de még vékonyodnom kell... Jajjj, de szépek lesznek! :)

Namata írta...

Köszi Bucilla !Nagyon jó ez a rokka !!!

Namata írta...

Kató , én is azt használom .Nekem meg vastagodnom kellene .Kár , hogy messze laksz !

nöné írta...

Még jó, hogy van szalaggyapjú és előfonal készleted, csak hip-hop előkapsz egyet:o) Neked nem volt már rokkád régebben is?

szilcsil írta...

jó lenne megint egy fonókör :) hogy megnézzem életben is milyen ügyes vagy.
Gyönyörüek a müveid, mint mindig.Nagyon gyorsan tökéletesedsz fonás terén.
További jó alkotást!

Marcsimami írta...

Gyönyörűek a színek, a fonalak és a sálak is! Előre látom, hogy a Te festési tapasztalataiddal, kitartásoddal, precizitásoddal, kiváló ízléseddel, további csodákat fogsz alkotni! ...Amiket nagyon várok! :)
- Ha esetleg a cérnázási tapasztalataidról (mit kell jobbra és mit/miket kell balra tekerni?) bővebben írnál, akkor nagyon megkönnyítenéd az ilyen kezdők munkáját, mint amilyen én vagyok. -
További, örömteli alkotást kívánok! :)

Marcsimami írta...

Jaj... és még egy kérdés!
Az előfonalat Te megnyújtottad egy kicsit fonás közben, vagy csak hagytad sodródni???
Gyönyörű lett!!! :-)

Namata írta...

Nöné , készültem ám , előre gyűjtögettem a gyapjakat .Volt egy régi rokka amit elkezdtünk rendbetenni , de nem fontam rajta , elajándékoztam .
Csilla köszönöm , nagyon kedves vagy !Jó lenne fonókör szerintem is .Sokat tanultam tőletek .Előttem van most is ahogy fonod azokat a szépségeket !:)
Marcsimami köszönöm , nagyon aranyos vagy !!Le fogom írni a tapasztalataimat hamarosan .
Az előfonalat nyújtottam közben .

paribanu írta...

Gyönyörű rokka. Én Bucikánál láttam élőben ilyet:-)
A "buklét" illetően...Nekem is van... Szerintem még lesz is:-)
Amúgy nagyon szépek a fonományaid és festéseid.

Irenka írta...

Szépséges színeket kutyultál, az első két fonalba pedig egyenesen beleszerettem. :)

Namata írta...

Köszi Lányok !!Örülök , hogy tetszenek a fonalak .:)